Izgalmas családi kiállítás látogatható Marosvásárhelyen
Izgalmas családi kiállítás látogatható Marosvásárhelyen, a Bernády Galériában, a 3 Ughy címet viselő tárlat a képzőművészet három különböző műfaját tárja elénk, és ha igazán ráérzünk, még közös pontokat is felfedezhetünk a munkák között.
Ughy István ezúttal a népi világ által ihletett festményeit állította ki, vallási és mitológiai képei elmaradtak, de így is könnyedén rezonálnak unokaöccse, Ughy Levente, szintén szimbólumokkal telített szoborábrázolásaira. A népi világ, átalakulóban ugyan, de mind a mai napig tetten érhető itthon is és Magyarországon is. Festményeit, különleges szereplőivel, ez ihlette.
Első látásra Ughy Miklós grafikusművész apja ábrázolásmódját követi, alakjai azonban egy egészen más korból lépnek el. A középkor lovagjainak történeteit idézi meg, alakjai ugyanúgy uralják a teret, akárcsak apja képeinek szereplői.
Ughy Levente szobrászművész fából készült szobrai az előbbi két világhoz kapcsolódva mesélik saját- és alkotójuk történetét. Ezek a kézzel faragott szobrok, nemcsak világok találkozását tárják elénk, gazdag kidolgozottságuk lehetőséget nyújt párhuzamos univerzumok leleplezésére is.
Az Ughy István festőművésszel és Ughy Levente szobrászművésszel készült beszélgetésünk itt hallgatható újra.
Marosvásárhelyi Rádió/Szuszámi Zsuzsa