István-napi néptánc-találkozó volt Kolozsváron
A Kárpát-medence kenyerének a megszegésével és a Szent István-napi néptánc-találkozó gálájával ünnepelték tegnap Kolozsváron augusztus 20-át. A Magyar Napok főtéri nagyszínpadán szegték meg tegnap délután a Kárpát-medence Szolnokon kisütött kenyerét, amelyet a történelmi magyar egyházak vezetői áldottak meg. Amint Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke elmondta, a 150 kilós kenyér alföldi lisztből, kárpátaljai forrásvízből, vajdasági kovászból és felvidéki burgonyából állt össze. A Kárpát-medence egészéből összegyűlt pékek munkáját a székelyföldi Diószegi László pékmester irányította. A város főterén immár 17. alkalommal tartják augusztus 20-án a Szent István-napi néptánc-találkozót, amely hat éve immár a Kolozsvári Magyar Napok része. Az idei néptánc-találkozón 11 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt.
MVR/KVR