Ismét kudarcba fullad a méhnyak-rák elleni oltás-kampány
A jelek szerint ismét kudarcba fullad a méhnyak-rák elleni oltás-kampány. Az immunizálás költségeit a minisztérium állja, a 10 és 14 év közötti kislányoknak a szülők kérésére adják be az ingyenes vakcinát. A szülők március végéig a háziorvosnál kérhetik, a leggyakrabban méhnyak-rákot okozó négy HPV vírus típus ellen ingyen beoltsák gyermeküket, ám eddig csak nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.
Seres Lucia a Kovászna megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke elmondta, kikereste a nyilvántartásából az érintett korosztályt, felhívta a szülőket, és próbálta meggyőzni a vakcina hatékonyságáról, ennek ellenére a 120 érintett kislány közül csak nyolcnak a szülei töltötték ki a kérvényt. A kéréseket a közegészségügyi igazgatóságokon összesítik, majd továbbítják az Egészségügyi Minisztériumnak, mely ezek alapján írja ki a licitet az oltóanyagra, az igénylők pedig valószínű júniusban kapják meg a vakcinát. A szaktárca ilyen módon próbálja megelőzni a pazarlást, hiszen 2008-ban az előre megvásárolt vakcina egy részét ki kellett dobják, hiszen a szülők többsége visszautasította azt, akkor Kovászna megyében akkor az érintett kislányok 10 százalékát sikerült immunizálni. Ezúttal a háziorvosoknak nem kötelező részt venni a kampányban, így Háromszéken vannak olyan orvosok, akik nem foglalkoznak ezzel. A szakemberek szerint, az oltás és a szűrés együtt 94 százalékkal csökkentheti a méhnyak rák megjelenésének kockázatát.
Kovács Zsolt