Ismét a zászló a hibás
Törvénytelen a sepsiszentgyörgyi városzászló, döntött a brassói táblabíróság. Antal Árpád polgármester bejelentette, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság elé viszik a zászlóügyet.
Az elöljáró kifogásolja, hogy a városzászlóról hozott 2008-as határozatot a törvényes határidő lejárta után – hat hónap helyett négy évvel – támadta meg a bíróságon Kovászna megye akkori prefektusa, Codrin Munteanu. Alapfokon a Kovászna megyei törvényszék 2012-ben elutasította a kormánybiztos keresetét, éppen arra hivatkozva, hogy elkésett a pereskedéssel. Most azonban megszületett a végső ítélet, amely kék-arany hátterű, a város címerét tartalmazó városzászlót törvénytelennek ítélte.
Antal Árpád polgármester szerint az igazságszolgáltatás korlátozza a magyar közösség jogait, hiszen az ország több városának és megyéjének lehet saját zászlója, csak a székely megyékben nem engedik ezt. Mint ismert az önkormányzat oldalán több mint 2300 magánszemély csatlakozott a perhez. Ennek az a gyakorlati haszna, hogy most miután a bíróság érvénytelenítette a zászlót, az önkormányzat nem vihetné tovább a pert, de a magánszemélyek a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulhatnak.
Jelenleg a parlamentben van a települések zászlóhasználatát engedélyező törvénytervezet, amelyet megszavazott a szenátus, de a képviselőház jóváhagyására vár. Antal Árpád szerint az ügyet mindenképpen az emberi jogi bíróság elé viszik, mert megkülönböztetés az, hogy az igazságszolgáltatás csak a székely megyékben nem engedélyezi a saját szimbólumok használatát.
MVR/KOVÁCS ZSOLT