Még mindig sorstalan Kovászna megye zászlója
Hét év után újra napirendre kerül Kovászna megye zászlója.
Az e heti, csütörtökre beütemezett soros tanácsülésen az új zászlótörvény alapján szavaznak a lobogóról. Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, két változat közül választhatnak, az egyik az a kék- arany, megyecímeres megyezászló, amit 2008-ban már elfogadtak. Mint ismeretes ezt a zászlót több mint négy évvel annak elfogadása után megtámadta az akkori prefektus Codrin Munteanu, arra hivatkozva, hogy nincs helyi és megyei zászlók elfogadását szabályozó törvény, két évvel ezelőtt pedig a bíróság igazat adott a prefektúrának, és jogerősen érvénytelenítette az erre vonatkozó határozatot. A zászló még mindig ott lobog a megyeháza homlokzatán. Tamás Sándor rámutatott, a román politikum, az igazságszolgáltatás is kettős mércét használ, hiszen az országban minden megyének lehetett saját zászlója, csak Kovászna és Hargita megyéknek nem.
Fotó: Vargyasi Levente