Ismét kudarcba fulladtak a tárgyalások, folytatódik a sztrájk
Folytatódik a tanügyi sztrájk, mivel a hatóságok nem tettek eleget a szakszervezetek mintegy 20 százalékos béremelésre vonatkozó követeléseinek – közölték ma a szakszervezeti vezetők, a kormány képviselőivel folytatott tárgyalás után.
Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének elnöke a fővárosi Győzelem téren bejelentette, a kormány elutasította hétfői javaslatukat, amelynek értelmében körülbelül 20 százalékkal emelkedtek volna a fizetések a tanügyben. A tárgyaláson a kormány képviselői korábbi ajánlatukat ismételték meg, miszerint 4000 lejes juttatást biztosítanak a tanároknak és 1500 lejest a kisegítő személyzetnek.
Marius Nistor, a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség elnöke azt mondta, ha Klaus Iohannis államfő a helyzet megoldását óhajtja, akkor sürgősen közbe kell avatkoznia, és közvetítenie kell a felek között. A tüntetők a Cotroceni-palota felé vették az irányt. Az Elnöki Hivatal megerősítette, hogy az államfő fogadta a Bukarestben tüntető szakszervezetek vezetőit.
Forrás: Agerpres