Ismét kötelezővé válhat a kültéri maszkviselés
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság mai ülésén ajánlást fogalmazott meg a készenléti állapot újabb 30 nappal való meghosszabbításáról, emellett ismét bevezetné a kültéri maszkviselés kötelezettségét, viszont a textilek helyett kizárólag az orvosi maszkok illetve az FFP2-es szabványnak megfelelő maszkok használatát engedélyezné.
A maszkviselés kötelezettsége alól mentesülnek az 5 év alatti gyermekek; az irodában egyedül tartózkodó személyek, az egyházi szertartásokat celebráló személyek, a zárt vagy nyitott térben zajló rendezvények előadói, a televíziós műsorvezetők és vendégeik – azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól; továbbá a megerőltető fizikai tevékenységet végző, és/vagy megterhelő munkakörülmények között dolgozó, vagy sporttevékenységet végző személyek.
A központi hírtelevíziók szerint a testület további ajánlásként fogalmazta meg a vendéglátó helyiségek és az üzletek este 10 órai zárását. Az 1 ezrelék alatti fertőzöttségi mutató esetén a kulturális intézmények, éttermek befogadóképességük 50 százalékával működhetnek, míg 3 ezrelék felett 30 százalékos kapacitást írnak elő. A szabadtéri koncerteket, előadásokat legtöbb 500 személy részvételével lehet megrendezni. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság ajánlásait a kormánynak is el kell fogadnia.
A bizottság ajánlása szerint a kulcsfontosságú területeken működő intézmények és vállalatok alkalmazottait heti rendszerességgel teszteljék koronavírusra és biztosítsák a váltott műszakban történő munkavégzést. Javasolják ugyanakkor azon intézkedés fenntartását, mely szerint az alkalmazottak legalább 50 százalékának távmunkában kell dolgoznia. Amennyiben a tevékenység sajátos jellege nem teszi lehetővé a távmunkát vagy otthoni munkát, több váltással vagy csúsztatott munkarenddel kell folytatni a tevékenységet. A vészhelyzeti bizottság határozatában szereplő intézkedéseket a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Forrás: Agerpres
Forrás: Kolozsvári Rádió/Agerpres/Rador