Ismét csapást mértek az amerikaiak a húszi lázadókra
Az amerikai hadsereg péntek éjszaka csapást mért egy húszi radarállomásra Jemenben – jelentette be ma az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága.
A közlemény szerint a USS Carney rombolóról indított Tomahawk rakétákkal semmisítették meg a célpontot, amivel meggyengült a húszik képessége, hogy tengeri hajókat, beleértve kereskedelmi hajókat támadhassanak meg. Emlékeztettek arra, hogy tavaly november 19-e óta a húszik 28 alkalommal kíséreltek meg megtámadni hajókat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben.
Előző nap, csütörtök éjjel a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat hajtottak végre a húszik állásai ellen. A két haderő közös közleménye rámutatott, hogy a sorozatos figyelmeztetések ellenére a húszik jogsértő és veszélyes támadásokat hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, ezért önvédelmi lépés volt a jemeni húszik elleni támadás.
Jemen nemzetközileg elismert kormánya pénteken közölte: a húszi lázadókat tartja felelősnek azért, hogy az országot „propagandacéllal” katonai konfliktusba rángatták bele.
A SABA jemeni hírügynökség által idézett közlemény szerint a brit és amerikai légicsapásokat a húszi célpontok ellen arra válaszul hajtották végre pénteken, hogy a síita lázadók az utóbbi hetekben folyamatosan támadták a Vörös-tengeren közlekedő hajókat.
Az ománi külügyminiszter jelezte: úgy véli, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által végrehajtott támadások csak tovább fogják élezni a már egyébként is rendkívül veszélyes helyzetet. A szaúdi külügyminisztérium „önmérsékletre” szólított fel annak érdekében, hogy elkerüljék a konfliktus eszkalációját. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, nemzetközileg is elismert jemeni elnökhöz hű erők között.
Forrás: MTI