Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház raktárában keletkezett tűz miatt
Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség azután, hogy tegnap délután kigyulladt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Mező utcai raktára, és a benne levő díszletek porrá égtek.
Az illetékes hatóságok hatékonyan közbeléptek, de már nem tudták megfékezni a szomszédos telekről átterjedt tüzet. Az erős szél következtében, a Nemzeti Színház díszletraktára mellett a környék több ingatlanja is kigyulladt. Gáspárik Attila vezérigazgató elmondta becslések szerint a keletkezett anyagi kár meghaladja a 100.000 lejt. A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt is hozzátette: a minisztériumnak részletes jelentés készül a tűz okozta károkról. Ebben a beadványban a színház azt is igényli, hogy a fenntartó anyagi segítséggel járuljon hozzá a még műsoron lévő előadások díszletelemeinek helyreállításához.
KÖZLEMÉNY