Iskolakezdés a Bolyaiban
Ünnepélyes keretek között ma minden tanintézményben megtartották az évnyitót. Nem történt ez másként a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban sem, ahol ma reggel 9 órakor kisiskolások, nagyobb diákok, szüleik, és tanáraik gyülekeztek az épület udvarán. Mátéfi István igazgató szerint az iskola az a különleges világ, ahol az időszámítás is más: az év szeptemberben kezdődik, és júniusban vagy netán augusztusban ér véget. Tele van felfedezésre váró titkokkal, rejtvényekkel, feladatokkal, amelyeknek megoldása a diákokra vár.
Az iskolások nagy többsége a tanítónőknek, tanárnőknek hozta a virágot, de volt olyan nagymama, aki az unokájának kedveskedett a csokorral. Az új ciklust kezdő diákok, főleg a kilencedikesek, összerázó bulit is terveznek. Ma egyelőre azonban, az ünnepélyes megnyitó után, az első osztályfőnöki órára került sor. Holnap aztán beindul az igazi oktatás.
Kálmán Attila történelemszakos tanárt az udvaron körbefogták volt diákjai, mert elmondása szerint a Bolyaiban végzettek rendszeresen visszatérnek ilyenkor, tanévkezdéskor, az egyetemi évek elkezdése előtt kicsit nosztalgiázni. A tanár első napja nemcsak az ünneplésről szól, hanem nagyon sok papírmunkáról, bürokráciáról is. Noha a mai nap viszonylag egy laza program szerint zajlott, Kálmán Attila azt is elárulta, hogy a különböző rendezvények szervezése, mint a gólyabál, vagy a szalagavató, már mától elkezdődik. Szerinte ilyenkor a legnehezebb visszarázódni a „sablonos” életbe, ez a visszaállás az iskolai programba mind a diáknak, mind a tanárnak egy kihívás. Bódizs Edit riportja.