Ion Iliescu volt államfő szerint médiaháború indult ellene
Ion Iliescu volt államfő szerint médiaháború indult ellene, miután több bukaresti sajtóorgánum is átvette a Le Figaro című francia napilapban megjelent és neki tulajdonított nyilatkozatot, amely azonban – állítása szerint – nem tőle származik.
A Le Figarót idéző központi lapok szerint a Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöke azt nyilatkozta, “nehéz és zavart időszakon megy keresztül a Szociáldemokarat Párt, amely történelme legsúlyosabb politikai válságát éli jelenleg”. Ion Iliescu cáfolja, hogy ezt nyilatkozta volna a francia lapnak. Hozzáteszi, az utóbbi időben igyekezett nem beavatkozni a hazai politikába, és úgy véli, a Le Figaro bocsánatkéréssel tartozik neki, illetve helyreigazítást kellene közölnie.