Iohannis ismét elvetette a többsebességes Európa gondolatát
Klaus Iohannis államelnök pénteken a Cotroceni-palotában fogadta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét. A találkozó kapcsán az államfő kijelentette, Románia nem fogadhat el olyan javaslatokat, amelyek a többsebességes Európa létrejöttéhez vezetnek.
Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint Donald Tusk az Európai Tanács tagországaival konzultál, hogy előkészítsenek egy ütemtervet az Európai Unió megerősítésére vonatkozóan. A dokumentumot a tanács következő ülésein fogják megvitatni.
“A beszélgetés során Klaus Iohannis államelnök ismét nyomatékosította, hogy Románia nem fogadhat el olyan javaslatokat, amelyek a két- vagy többsebességes, esetleg egy koncentrikus körökből álló Európa létrejöttéhez vezetnek. Ilyesfajta lehetőségek nem tennének egyebet, csak mélyítenék a tagországok közti megosztottságot” – mutat rá a közlemény.
Klaus Iohannis szerint a befogadás elvének kellene hangsúlyosnak lennie Európa megerősítésének folyamata során. Az államfő egy egységes, erős, koherens Európáért érvelt, amely közelebb áll állampolgáraihoz.
“Ez az óhaj fogja meghatározni Románia lépéseit az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztsége során, amelyet Románia 2019 első félévében fog betölteni” – írja az elnöki hivatal közleménye. 0Az államfő a Nagyszebenben tartandó 2019-es csúcstalálkozóról is egyeztetett a tanács elnökével.