Indul Székelyudvarhely első Waldorf óvodája
Újdonságokkal rajtol az új tanév Székelyudvarhelyen.
Az iskolák zömén elvégezték a szükséges felújításokat, átalakításokat. A Hargita megyei tanfelügyelőség tájékoztatása szerint 16 előkészítő osztály és 16 első osztály indul a városban. 392 gyermek lép be először ma valamelyik tanintézmény kapuján, és 378 elsős kezdi meg a tanulást. Vadonatúj épületében kezdheti a tanévet a Kipi-Kopi Napközi, bár az épület mögött még jelenleg is zajlik a térrendezés, de 160 apróság mától már birtokba veheti az új termeket.
Ehhez a napközihez kapcsolható a másik nagy jelentőségű újdonság: itt indul Székelyudvarhely első Waldorf módszerű óvodai csoportja. A 23 tagú vegyes csoport a Kipi-Kopi Napközi egyik régi épületében, a Termés utcai ingatlanban kapott helyet. Új helyre kerülnek a Budvár Szociális Központban működő roma osztályok is, a polgármesteri hivatal az egykori UCECOM épület bentlakásának felső emeletén alakított kis új termeket, és itt kezdik a tanévet az ötödikesek is, akiknek többé nem kell felgyalogolniuk a Tompa László Általános iskolába. A városban a tanévnyitó ünnepségek általában 9 órakor kezdődnek.