Ha látnád ezt a képeslapot, azonnal tudnád, hogy ez az írás rólad szól. De szerencsére ezt csak te tudod… “Ha tudná bátyád, hogy te itt vagy…” “Tudja az ángyom!”

Ott álltam a halottas ágyadnál, mint egykor Pista bácsikánk a Nagyapóénál, ugyanolyan döbbenten, értetlenkedve, és te ott feküdtél, mint egy nagy bölcs, aki mindent megértett az élet nagy dolgairól. És a túlvilági titkok birtosoka lett… Igen, a halak a szalonban értelmet nyertek, harminc év után. A ponty meg a kék pisztráng, és a sarokban a legyet falatozó kis varangy, no meg a fekete frakkos fura szerzet, aki lehet pingvin, szőrös állat mancsokkal, vagy a hosszú, vékony csőre után ítélve, akár egy pestisdoktor is. Aki a pontyra épp felsegítette a kabátot. “Ponty engem tudtatok kiszúrni??!!” Hát sajnos ponty téged! Kiszúrtunk! Kiütöttünk a ringből! Pedig annyi terved volt! Találkozók, és a mészáros fia, akit épp megalkotni készültél! De ez még titok volt. Ne mondjátok meg senkinek, hogy elárultam…

Azt tartják, aki nevezetes napon távozik, azt az Úr egyenesen magához emeli! Pedig én reménykedtem, hogy még itt maradsz velünk egy ideig, és most már a hiányodban ismerkedhetünk veled még közelebbről, tanulmányozhatjuk, mit gondolsz a világról, a jóról, a rosszról, mit szeretsz nagyon, mit szeretsz kevésbé, hogyan vélekedsz, mondjuk az örökkévalóságról.

Valamikor régen belekezdtél egy történetbe, nem fejezted be. Amikor átküldtem a rövid kéziratról készült fotót neked, amit véletlenül az irataim között találtam meg, elismerted, hogy valóban ez a te kézírásod, és csodálkoztál, hogy a szövegre egyáltalán nem emlékszel. A kisherceg bolygója, hm, ez amolyan munkacím lehetett, nem jellemző rád egy ilyen címadás. Olyannyira nem, hogy végül el is vetetted az egész projektet…

“Elmúlt éjfél és a várva várt álom nem akart meglepni. Tudtam, hogy aludnom kell, de a fáradtságos munka során felgyűlt kimerültség egyszerre eltűnt, pont akkor, amikor arra gondoltam, hogy most már pihennem kellene. Azon a délutánon mentem ki először a házból, hagytam el először földalatti laboromat. Azt mondtam magamban, hogy itt az ideje friss levegőt szívni! A kis űrhajó, amin annyit dolgoztam, végre elkészült!”

Hát igen, elkészült a mű, nem maradt semmi befejezetlenül, csak a találkozások maradtak el. És a fejedben kavargó, örvénylő új ötleteknek nem volt idejük materializálódni. Így volt ez elrendelve… Így kerekedett ki az életmű! Ja és a nevezetes nap, a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Az ortodox egyház ezen a napon engedélyezi a húsvéti böjt alatt a halfogyasztást. S tudjuk, hogy a halak hozzád mindig közel álltak, nemcsak a ponty és a kék pisztráng, hanem az összes! A Duna-deltában fogott két kicsi halacska is, amiket Micza (ahogy te hívtad akkoriban, a te fogadott “kiscicád”), egy vízzel teli zacskóba tett, és estig az összes pikkelyt lejátszotta róluk.

Most én is keresgélek az emlékek között, megtaláltam az első emailt, amit történetesen nekem írtál, ez volt az első elektronikus leveled, számodra történelmi pillanat, nagyon élvezted! 1999 április másodikai keltezéssel. Nekem már volt email címem akkor, neked még nem. A levél Bukarestből, egy bizonyos Ramiró címéről jött. “Sötetben írok a barátom gépéről, biztos sok hiba lesz benne. Ördöngös egy dolog ez, de nagyon bírom! Remélem, Svájcban is találok egy masinát, ahonnan ilyen instant leveleket küldhetek! A lényeg, hogy most tudtam kicsit beszélgetni veled, habár ez a képernyő egyáltalán nem hasonlít hozzád…”

Még írhatnék a kék sáladról, ami nélkül soha nem indultál találkozóra, amiről mindig le akartak beszélni, és amit most magaddal vittél odaátra, és ami nagyon talált a frissen vásárolt öltönyödhöz, szépen oda volt igazítva a hajtókához. Csak 24 órával érkeztem hamarabb, csak éppen egy napot néztem el, de nem bántam, mert el tudtam búcsúzni tőled, hisz csak magunk voltunk ott a kisvárosi kápolna középső fülkéjében, és tudtam, hogy te is tudod, hogy ott vagyok, csak éppen “ángyom” nem volt ott, akinek ezt elmondhattam volna …

Radu Țuculescu (1949. január 1. – 2025. március 25.)