Beszélgetés Ila Ildikóval, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével – műsorvezetőjével

Mikor és hogyan kínálta fel az Élet a lehetőséget és milyen meggondolás vezetett a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

A rádiózással a Művészeti Egyetem teatrológia szakán, élesben pedig annak elvégzése után találkoztam. Alapokra Erdei Edit Zsuzsánna (akkoriban a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője) tanított. Élveztem az óráit. Gyakorlatoztunk is a rádiónál, de nem gondoltam akkor, hogy én ezzel komolyan szeretnék foglalkozni. Az egyetem után aztán az egyik színis kolléga, Tóth Árpi (rendező, az udvarhelyi Tomcsa Sándor színház színésze) felhívott, hogy indul egy új rádió Marosvásárhelyen, van-e kedvem csatlakozni. Ez 2008-ban volt. Szerencsére kíváncsi és vállalkozó szellemű kreatív embereket kerestek, mindez megvolt bennem, azon felül magam sem értem hogy, ám felvettek. Az Erdély Fm- nél beszéltem először mikrofonba úgy, hogy más is hallja, ott éreztem meg az ízét, hogy mennyi kreativitásnak ad teret az éter, hogy tulajdonképpen a rádiózás egy roppant nagy játszótér. Az Erdély Fm-nél rövid volt a pályafutásom, de sokat tanultam az ott töltött két év alatt, sőt azt hiszem bele is szerettem ebbe a szakmába. A Marosvásárhelyi Rádióhoz 2010-ben érkeztem, tulajdonképpen bekérezkedtem és örömömre az akkori vezetőség bizalmat szavazott nekem. Azóta is ehelyt rontom a levegőt.

Milyen műsorokat szerkesztettél és vezettél az évek során?

A politikán, a sporton, a gazdaságon és a bulváron kívül minden téma érdekel. Előbbiekhez nem is értek, mert nem alakult ki irántuk az érdeklődésem. Foglalkoztat minden, amit sokan értéktelennek, alsóbbrendű kérdésnek és egyre fölöslegesebbnek gondolnak, mint például a művészet. Műsoraimban eddig volt kultúra, egészség, pszichológia, gasztronómia, tudományok, vallások, hiedelmek, és ma is arra törekszem, hogy amiről a műsoraim szólnak, abban hinni tudjak.

Hogyan tekintesz vissza a Jó reggelt, Erdély műsorra, amely mérföldkőnek számított rádiós pályafutásod során?

A reggeli műsor kicsit kényszerpálya volt számomra. Nem leltem benne annyi örömöt, mint korábbi, vagy mostani műsoraimban. Az alkatom és más tényezők sora sem tette lehetővé, hogy a reggeli műfajba ezúttal illeszkedni tudjak. Elkezdtem rosszul működni, váltani kellett. Hálás vagyok ugyan, hogy kipróbálhattam magam ebben is, annak ellenére, hogy nem vált/váltam be, és hálás vagyok Kányádi Orsiért, akivel mélyebben az együtt töltött reggelek során ismerkedhettünk meg, lettünk jó barátok.

Jelenleg milyen műsorokat szerkesztesz és vezetsz? Mi jellemzi ezeket a műsorokat?

Most délutáni műsoraim vannak és az ismeretterjesztés jellemzi legtöbbjüket. A Rádiódidaktát Albert Mária kolléganőmtől örököltem, ez tudásról, műveltségről szól minden hétfőn 18 órától. A Cserebogárban gyermekpszichológiával foglalkozunk, mert jelenleg a legfontosabbnak tartom anyaságom okán is azt, hogy jól bánjunk gyermekeinkkel- ezt a műsort pénteken 18 órától sugározzuk.Van egy kisenciklopédiám is Kicsi a Világ címmel, ami a Föld országairól és népeiről, kultúráiról szól minden szombaton 17 órától, előtte pedig, aznap délben főzünk a Rádiós Rétesben. Mindenik műsoromat szeretem, de a Rétes az egyik kedvencem, mert közvetlen kapcsolatban lehetek a hallgatókkal.

A Cserebogár új műsorban, amely a tavaly ősszel indult, Dr.Kovács Réka Rozália pszichológussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusával mélyre ástok, a gyökereket keresitek. Mi rejlik a mélyben, hova vezetnek, miből táplálkoznak a gyökerek?

Felnőtt korunkra sajnos elfelejtjük, milyen volt gyermeknek lenni. Hordozunk mindent, ami gyermekkorban épült hozzánk, de nem értjük, nem tudunk mit kezdeni a hozott csomagjainkkal. Szenvedünk, nem tudjuk jól hasznosítani erőforrásainkat, nem működnek társas kapcsolataink, vágyunk egy boldog, kiegyensúlyozott életre úgy, hogy se magunkat se a környezetünket ne bántsuk, ám valamiért nem megy – az okok gyakran gyermekkorra vezethetők vissza. Úgy gondoltam, ha rádiós körülmények között is nagyobb hangsúlyt fektetnénk arra, hogy hogyan működik a gyermeki lélek, hogy a környezeti tényezők hogyan befolyásolják azt, mi hogyan hat rá és minek milyen következménye lehet, akkor a jelenlegi luxus-felnőttségünkből adódó lehetőségeket kihasználva jobban vigyázhatunk arra, hogy kevesebb sérült felnőtt alkossa a jövő társadalmát. A gyökerek tehát ott vannak, hogy mi felnőttek hogyan bánunk a gyermekeinkkel, mert minden mozzanatunknak lenyomata van a lelkükben és meghatározza későbbi boldogulásukat.

Mit jelent számodra a rádiózás? Munkát, szenvedélyt, elhivatottságot, közösségszolgálatot?

Igen. Mindezt jelenti. Ha a rádió egy kreatív műhely, egy őszinte fórum, amelyen nem közhelyeket böfögünk fel, nem magunkról beszélünk, hanem általunk szólalhatnak meg örökérvényű igazságok, tiszta, értékes gondolatok, akkor igen, van értelme. Ha ez sérül, akkor többé nem akarok majd rádiózni.

Varázslatos, tisztán csengő hangod van. Személyedből sugárzik az életöröm, kirobbanó energia, bizakodó optimizmus. Rendkívül könnyű veled kommunikálni, kapcsolatot tartani. Hogyan lehet kamatoztatni ezeket az erényeket, adottságokat a műsorok szerkesztésében, vezetésében?

Mindent a legfelsőbb alkotó erőnek köszönhetek. Engem szerencsére nagyon szerettek, és szeretnek most is azok, akik fontosak, ezért elégedett és boldog ember vagyok. Szivesen adok másnak is abból, ami nekem is bőven van, de még abból is, amiből csak kevés. A hangomért pedig egy fityinget sem fizettem és meg sem dolgoztam, ezért kötelez. Jó lenne értelmesen használni.

Férjeddel, Ila Gábor zenésszel, – aki szintén a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetője-szerkesztője- és három tehetséges gyereketekkel Jobbágytelkén laktok, innen ingáztok. Hogyan lehet összeegyeztetni, összehangolni az ingázást, a munkahellyel (munkahelyi feladatokkal) a gyerekneveléssel, családi élettel, programokkal?

Valóban kissé messze lakunk, talán a kollégák közül mi járunk be a legtávolabbról. Ez akkor volt nehezebb, amikor mindennap be kellett autózni. A telek voltak kifejezetten lélekölőek, ha a takarítatlan, síkos úton, sötétben kellett vezetni. Egy darabig kihívásnak éltem meg, aztán kezdett leépíteni. Most minden rendben van, jó a munkaprogram. Bár sok munka, amíg kialakítom magamnak az idővel való helyes gazdálkodást, de már most érzem, hogy jobban működök. Elsősorban a családom a viszonyítási alap. Ha ők jól vannak, vidámak, egészségesek, akkor a gépezetben az anya-fogaskerék a helyén van. Csak annyi munkát engedek meg magamnak családon kívül, amennyit ez a nagyon finom, nagyon érzékeny gépezet megbír.

Milyen üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsoraidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Mindenesetre szeretnék helyes irányban lenni és maradni. A figyelmet a fontos dolgokra irányítani. Belemondani valamit az éterbe úgy lenne érdemes, hogy ne az entrópiát segítse elő a kimondott szó. Ha azt látom például, hogy a mértéktelen fogyasztás veszélyezteti az emberiséget, akkor én azt mondom: Minek annyit vásárolni, minek annyit utazni, minek annyi cuccot rendelni, minek elhinni, hogy folyton növekedni és terjeszkedni kell? Nem muszáj divatosnak lenni. Lehet, hogy érdemesebb az anyagi javakért folytatott végeláthatatlan küzdelmet feladni. De ez csak egy példa. Kezdjünk el jó irányba figyelni, gondolkozzunk, higgyünk, foglalkozzunk belső dimenzióinkkal. Tudom, ezeket a dolgokat mások is mondják, és bízom benne, hogy az elhangzottak egyszer csak meghaladják a szavak szintjét. Engem viszonylag kevesen hallgatnak- nem is vágyon nagy hallgatóságra- de ha éppen abban az órában, amikor én vagyok adásban, valaki engem hallgatva elkezdi kicsit jobban érezni magát attól, ami elhangzott, vagy csak attól ahogyan elhangzott, már volt értelme megszólalni.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza