Idén tízezer üzleti tervet támogatnak a Start-Up Nation keretén belül
Tízezer üzleti tervet támogatnak a Start-Up Nation program idei kiírásában.
A program idei kiadása kétmilliárd lejes, azaz tízezer üzleti terv támogatására elegendő költségvetésből gazdálkodik – közölte a hétvégén az üzleti környezetért felelős miniszter. Radu Oprea szerint a tavalyi pályázati ciklus során benyújtott tervek közül több mint 1.300 esetében került sor a kifizetésre.
Kifejtette: elemzik a program gyakorlatba ültetésének folyamatát, és az idei kiíráskor igyekeznek kiküszöbölni az esetleges hibákat. A tárcavezető nem tudta megmondani, mikor kezdődik a 2018-as pályázati ciklus. Mint mondta, ez ettól függ, milyen ütemben tudják utalni a támogatásokat a tavalyi program haszonélvezőinek. Az biztos, hogy a feltételek nem változnak: ezúttal is 10.000 céget támogatnak a program révén, egyenként legfeljebb 200.000 lejjel – mondta a miniszter.