Idén jobban járnak a vállalkozók
A román kormány hét vállalkozásfejlesztési programját ismertette Háromszéken Anca Laura Ionescu. Az energetikai, a kis- és középvállalkozásokért, valamint az üzleti szféráért felelős minisztérium államtitkára a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén a napokban szervezett tájékoztatón elmondta, ebben az évben 96 millió lejjel támogatják a vállalkozókat, ez 36 millióval több, mint a tavalyi keret.
Ionescu ismertette a SRL-D elnevezésű programot, amelynek keretében 10 ezer eurót pályázhatnak meg azok, akik először jegyeznek be céget. A Start-program a fiatal vállalkozókat segíti, a női vállalkozókat célzó programmal 41 500 lejt lehet lehívni, továbbá anyagi finanszírozást nyújtanak a termékek és szolgáltatások forgalmazására és fejlesztésére, valamint kézművesek és képzőművészek támogatására. Hamarosan meghirdeti a szakminisztérium az UNCTAD/EMPRETEC vállalkozásfejlesztő programot, a vállalkozói inkubátorházakat is támogatják. A pályázati lehetőségekről a www.aippimm.ro honlapon lehet tájékozódni. A háromszéki vállalkozók a támogatást célzó programok egyszerűsítését, az átláthatóbb elbírálást, és a támogatások időben történő kifizetését kérték a kormány képviselőjétől.