Idén is összefogott a város a mélyszegénységben élőkért
Eljutottak az adományok a mélyszegénységben élő családokhoz!
A Divers Egyesület és a Marosvásárhelyi Rádió téli jótékonysági gyűjtése több mint 200 szociálisan hátrányos helyzetű gyermeket és idős személyt próbál megóvni a téli hónapok alatt őket fenyegető élelmiszerhiánytól, valamint próbál egy tartalmas karácsonyi ebéd hozzávalóit is biztosítani számukra. Az adománygyűjtés december 18-án zárult, és csütörtökön, december 19-én el is jutott a kedvezményezettekhez.
A Divers Egyesület csapatával közösen kiszálltunk a Baneasa utcai közösséghez csütörtök délután, és részt vettünk az adományok kiosztásán. Meghallgattuk a gyerekek “Kiskarácsonyát” a közösségi házban, ott voltunk, amikor a szülők és gyerekeik átvették az ajándékokat, adománycsomagokat, és beszélgettünk az oktatókkal, Barabás Zsófiával, Ravasz Viktóriával, Tóth Orsolyával, valamint a Divers Egyesület elnökével, Koreck Máriával. A december 21-ei Lachobacht műsorban ez a helyszíni riport hangzott el.
A város segít! programot egész évben lehet támogatni, bővebb információkat az adakozni szándékozók a Divers Egyesület honlapján találnak.