Hungarikum Napokat tartanak Nagyszebenben
Nagyszebenben hatodik alkalommal szervezik meg a Hungarikum Napokat. A július 10-edikén kezdődő rendezvénysorozat kirakodó vásárral, jurta-építéssel, könyvbemutatókkal, kézműves karavánnal, pálinka- és kürtőskalács-kóstolóval, gyermekprogramokkal, tánccal-muzsikával várja idén is a közönséget. Az idei rendezvényen részt vesznek a kecskeméti Csiperó tábor küldöttei, akiket a helyi magyar gyermekek viszontfogadnak, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a kecskeméti Európa Jövője Egyesület közötti többéves csereprogram keretében. Ugyancsak meghívottak lesznek az Összetartozunk székely-szórvány program keretében támogatott ifjúsági tábor résztvevői. Székelyföldi és helyi fiatalok dolgoznak majd közösen, szakmai irányítással egy hétig a Nagyszebeni Magyar Kulturális és Ifjúsági Központ kialakításán, délután pedig bekapcsolódnak a Hungarikum Napok programjaiba.
Híd Egyesület/KVR