Holnap kezdődnek a Brassói Magyar Napok
A rendezvény szombaton kirándulással rajtol. Délelőtt 11 órakor hagyományos túra és honismereti előadás lesz a Cenken. Aki részt szeretne venni a túrán, az legyen a Star áruház parkolójában.
A Brassói magyar napok keretében vasárnaptól csütörtökig naponta reggel 10 és este nyolc óra között hagyományőrző kézműves és gasztronómiai vásár lesz a Tanács téren. Hagyományos mesterségek bemutatására is sor kerül. Termékbemutatókat tartanak és néptáncot járnak majd kicsikkel, nagyokkal.
A Tanács téren felhúzott egyik sátorban bemutatkozik majd a Nőileg magazin szerkesztősége. Az eseményre délután 4 órától kerül sor.A hétvége egy sokak által várt előadással: Deák Bill Gyula-koncertjével zárul a Patria teremben vasárnap este 7 órától. A Brassói Magyar Napok rendezvénysorozat október 5-én ér véget, a további programokról folyamatosan tájékoztatjuk a hallgatókat.
MVR/Petki Judit