Holnap tartja alakuló ülését a székelyudvarhelyi tanács
Az eseményen beiktatják Gálfi Árpád újonnan megválasztott polgármestert is. Ezt megelőzően ma az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatták alpolgármester-jelöltjüket, Orbán Árpádot is.
A város dolgainak előlendítése a fő céljuk, csapatmunka, nyitottság és szakmaiság a fő pillérek, amelyek alapján dolgozni kívánnak a jövőben – mondta Hajdó Csaba, a Néppárt városi szervezetének elnöke, frissen megválasztott önkormányzati képviselő. Ő mutatta be a koalíció alpolgármester jelöltjét, Orbán Árpádot, aki évekkel ezelőtt az MPP színeiben volt alpolgármester, majd polgármesterjelölt is, de az utóbbi években főleg a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért igazgatójaként kifejtett tevékenységéről ismert.
Gálfi Árpád polgármester ünnepélyes beiktatása, valamint a székelyudvarhelyi választott önkormányzati testület alakuló ülése pénteken délután két órakor kezdődik a Városháza Szent István-termében. A Polgármesteri Hivatal hivatalos átvételére pedig hétfőn reggel kerül sor – hangzott még el a sajtótájékoztatón.