Holnap rendezik meg az idei Széki Vágta első futamát
Holnap, Farkaslaka mellett rendezik meg az idei Széki Vágta első futamát. Udvarhelyszékről, Gyergyó-, és Marosszékről érkezik az a 35 lovas, aki összeméri tudását a kétnapos lovas vetélkedőn.
Holnap 10.00 órakor rönkhúzó versennyel indul a program, a szervezők tájékoztatása szerint 12 csapat jelezte eddig részvételi szándékát. Délben ló szépségverseny kezdődik, majd az idei nagy újdonságot, a Napvágtát követhetik figyelemmel a nézők. 15.00 órakor rajtol a gyorsasági verseny. A délután folyamán Sebestyén Roland lovas kaszkadőr is bemutatja tudását a közönségnek. Vasárnap 10:00 órától lehet végigizgulni a látványos ügyességi versenyt, amelynek második része 14:00 órakor folytatódik. Közben meg lehet tekinteni a szovátai Farkasnyom Baranta Csapat bemutatóját, lesz lovas lustra, és valamikor délután 6 óra körül kerül sor az eredményhirdetésre. A Széki Vágta következő futamát július 7-8-án Borzonton rendezik meg.