Holnap folytatódnak a béketárgyalások
Oroszország és Ukrajna pénteken folytatja a béketárgyalásokat – jelentette be tegnap este az ukrán tárgyalóküldöttség egyik tagja, miután a felek befejezték a törökországi tárgyalási fordulót.
David Arahamija közölte: ők azt javasolták, hogy most már az államfők találkozzanak, de Oroszország szerint ez még korai, több időre van szükség a megállapodástervezet kidolgozásához – tette hozzá. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy nem hisz azon orosz ígéretnek, miszerint csökkentenék harci tevékenységüket, ugyanis szerinte újrarendezik soraikat egy donbasszi támadásra, ezért az ukrán erők újabb csatákra készülnek az ország keleti felén.
Zelenszkij megköszönte a washingtoni kormánynak, hogy további 500 millió dolláros közvetlen segélyt ígért Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védekezéshez, de érzékeltette, hogy országának még többre van szüksége. Zelenszkij a béketárgyalásokról annyit mondott, hogy azon csak “szép szavak hangzanak el konkrétumok nélkül”. Oroszország bejelentette, hogy kizárólag humanitárius céllal tűzszünetet javasolt az ukrán félnek ma délelőtt 10 órától az általa ostromlott déli Mariupolra vonatkozóan, hogy ki lehessen onnan menekíteni az összes civilt. A bejelentést az orosz védelmi minisztérium hivatalos közleményben, majd Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője tette az Interfax hírügynökség szerint.
Forrás: MTI