Hívek nélkül miséznek a papok idén húsvétkor
Vatikánban, Ferenc pápa a hívők közvetlen jelenléte nélkül tartja a feltámadási misét.
A Román Rádió helyszíni tudósítója szerint a Vatikánban felejthetetlen feltámadási ceremóniára kerül majd sor, egy kihalt katedrálisban, a világ minden sarkából összesereglett hívők ezreinek hiányában. Ma éjszaka nem keresztelnek a liturgia ideje alatt, nem gyújtanak gyertyákat, viszont a katedrális fényei fel lesznek kapcsolva. Holnap, húsvét első napján, a misét teljes egészében a katedrálisban tartják, görög és latin nyelven. Ferenc Pápa üzenetét a hívők a televíziók képernyője vagy a rádiókészülékek előtt, illetve az interneten követhetik. Olaszországban, a húsvét miatt a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg által végzett ellenőrzések szigorúbbak, mint bármikor, a rendfenntartó erők még az éjszaka folyamán is megakadályozzák, hogy a polgárok bővebb családjaikkal találkozhassanak. Guiseppe Conte miniszterelnök a korlátozásokat május 3-ig hosszabbította meg, mindezt olyan kontextusban, hogy Olaszországban a koronavírus miatt az elhunytak száma 18 ezer fölé emelkedett.
A katolikus és protestáns felekezetű keresztények ma éjfélkor ünneplik Jézus feltámadását.
Romániában mintegy másfél millió állampolgár most ünnepli a Húsvétot. Idén a miséket és istentiszteleteket zárt ajtók mögött tartják a papok és lelkészek, a hívek otthonról követhetik a rádiók, televíziók közvetítéseit, vagy az interneten közzétett templomi szertartásokat. Jászvásár püspöke, Iosif Păuleț a bukaresti Szent József római katolikus katedrálisban tartott misén arra biztatta a híveket, hogy otthon, családjuk körében örüljenek a nagyszombatnak és húsvétvasárnapnak.
A püspök hozzátette: „A feltámadott Krisztus békéje, öröme és reménysége töltse el a lelkeket, a családokat, és az életet.” (RRA)