![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2023/05/33FJ46W-preview.jpg)
Hirosimában tanácskoznak a G7-ek
Hirosimában tanácskoznak a Föld hét legfejlettebb országának vezetői – céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra, és egységes frontot hozzanak létre Kínával szemben.
Az EU bejelentette, hogy korlátozza az orosz gyémántok kereskedelmét, miután az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság újabb szankciókat jelentett be Moszkva ellen. Az Európai Tanács elnöke a mai nyitóülés előtt hangsúlyozta: az EU és a G7 támogatja Ukrajnát. Az ukrajnai háború ugyanakkor nem fogja teljesen uralni az eseményt.
A francia elnök lehetőséget lát arra, hogy a csúcstalálkozón olyan kérdéseket vitassanak meg, mint a klímaválság és a mesterséges intelligencia. A nukleáris fenyegetés is terítékre kerül abban a városban, ahol 1945-ben ledobták az első atombombát. Az állam- és kormányfők megkoszorúzták az emiatt meghalt 140 ezer ember emlékére emelt síremléket.
Forrás: Euronews