• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.7908 RON
  • GBP5.9910 RON
  • HUF1.2029 RON

Hét évtized után ismét lobog az országzászló Zalánpatakon

A háromszéki településen, több mint hét évtized után elődeik lerombolt alkotását, köztéri hősi emlékművet építettek újjá. Az országzászló ünnepélyes újraátadására október 6-án, az aradi vértanuk napján került sor. A helyi iskola udvarán összesereglett több száz fős tömeg a délceg huszárok felvonulását vastapssal fogadta.

Kasléder József Málnás község polgármestere elmondta: „Úgy érzem történelmi pillanatokat élünk, ennek a székely hegyek szívében elzárt településnek az életében. Ma, amikor a magyar nemzet az aradi vértanúkra emlékezik, mi itt Zalánpatakon országzászlónak helyet adó hősi emlékművet avatunk.” – mondta Kasléder József. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte: “Amikor felvonunk egy zászlót, két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ennek tükrében azt gondolom, hogy a mi küzdelmünk most kezdődik el. Ami most kezdődik, nem más, mint Székelyföldért való hangsúlyosabb kiállás. El kell mondanunk tisztán és világosan, hogy egységes Székelyföldet akarunk, hogy nem hagyjuk megyéinket beolvasztani egy nagy román megyébe. Amit ezer éven át alkottunk, azt nem hagyjuk éppen most elvenni.”- zárta sorait a Kovászna megyei tanácselnök.
KÖZLEMÉNY

 



október 7, 2013