Hatályon kívül helyezték a miniamnesztia-törvényét
Megszavazta a képviselőház a büntetés-végrehajtási jogorvoslati törvény visszavonásáról szóló javaslatot- jelenti a Digi24 hírtelevízió.
A képviselőházban 272 igen, illetve 5 tartózkodás mellett fogadták el a tervezetet, amely megszüntetné azt a lehetőséget, hogy a rossz fogva tartási körülmények miatt jóváírják az elítéltek büntetésének egyötödét. A korábbi szociáldemokrata kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának sorozatos elmarasztalására hivatkozva vezetett be kárpótlási rendszert az emberi jogaik megsértésére panaszkodó elítéltek számára. A hazai média szerint tavaly nyár óta 21 ezer elítélt szabadult korábban a börtönből, és közülük több mint 1.800-an újabb bűncselekményt követtek el. A visszaesők közül 500 ellen erőszakos bűncselekmények – gyilkosság, nemi erőszak, rablás – miatt indult újabb büntetőeljárás.
Forrás: Digi24