Három város versenyez a Románia ifjúsági fővárosa címért
Nagybánya, Szatmárnémeti és Iaşi közül kerül ki Románia következő ifjúsági fővárosa, e három település pályázata jutott ugyanis a címért és az ezzel járó 50.000 eurós pénzdíjért kiírt verseny döntőjébe – közölték mai sajtóközleményükben a szervezők.
Szatmárnémeti, Nagybánya és Iaşi mellett Gyulafehérvár, Galac, Ploieşti és Suceava pályázott még a Románia ifjúsági fővárosa címre. A beérkezett pályázatokat ifjúsági civil szervezetek, a magánszféra, a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei és bizonyos közintézmények képviselőiből álló, független zsűri bírálta el.
A kiválasztott 3 döntős önkormányzatnak október 15-éig részletes tervet kell benyújtania azokról az elképzelésekről, amelyeket a verseny első szakaszában vázolt. Az Európa ifjúsági fővárosa program mintájára elindított kezdeményezés koordinátora a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozs Megyei Fiatalok Szövetsége, a Pont csoport és a Román Nemzeti Bank.