Hamarosan kész lesz az RMDSZ autonómia-törvénytervezete
Augusztus végén készül el az RMDSZ autonómia-törvénytervezete, melynek elfogadásához új alkotmányra lesz szükség – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának adott interjúban.
Hangsúlyozta, nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia több mint egymillió lakosának akaratát, ezért a többséget is meg kell majd győzni az autonómia szükségességéről. Dél-Tirolban, Finnországban és Európa több tagállamában is pozitív példák vannak, melyeket Romániában is alkalmazni lehet.
Az önrendelkezési igényt már ’93 óta folyamatosan jelzi az RMDSZ, a szövetség statútumában is több mint húsz éve szerepel ez autonómia, és most eljött az idő, hogy törvénytervezetet tegyenek a parlament asztalára – mondta az interjúban Borbély László, aki elismerte, a tervezet elfogadását minden bizonnyal hosszú vita fogja megelőzni.
Korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök azt nyilatkozta, bár az RMDSZ elkészítette az autonómia-törvénytervezetet, a jelenlegi román alkotmányos keretek között annak nincs realitása.
A politikus leszögezte: akkor tisztességesek, ha kimondják, ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség.
Hozzátette, az RMDSZ már korábbi alkotmánymódosító javaslatait is úgy fogalmazta meg, hogy azok megteremtsék a székelyföldi (területi), illetve a kulturális autonómia alkotmányos feltételeit.
MVR