Hamarabb kell majd szóbelizni az érettségin
Jövő tanévtől kezdve a második félév elején megtartják már az érettségi szóbeli vizsgáit, jelentette be ma Liviu Pop tanügyminiszter.
A szaktárca vezetője úgy nyilatkozott: könnyíteni szeretnének az érettségire készülő diákok helyzetén. A kiértékelés terén is változtatásokra készülnek: a terv szerint nem fogják egyik megyéből a másikba vinni a dolgozatokat, de a tanárokat sem a javítóközpontokba – közölte a miniszter.
Újdonság az is, hogy a dolgozatokat ezentúl bemásolják a számítógépbe és egy központi rendszerben a tanárok akár laptopról vagy otthoni számítógépükről is végezhetik a javítást, mert a biztonsági rendszernek köszönhetően ‘egyetlen tanár sem fogja tudni, melyik tanuló dolgozatát javítja’. A miniszter szerint ezáltal egyrészt csökken a javítási folyamat költsége, másrészt a tanárokra nehezedő nyomás is kisebb lesz.