Gyűlöletbeszéd miatt eljárás indult Dorin Florea ellen
Elégedetlen a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló vitával, ezért új megközelítést javasol Dorin Florea, marosvásárhelyi polgármester.
A városvezető szerint vannak, akik a havonta folyósított gyermekpénz miatt válnak szülőkké. Mint fogalmazott, fel kellene mérni a leendő szülő szociális környezetét, többek között azt, hogy az illetőnek van-e állása és stabil lakhelye, elfogadható-e az anyagi helyzete, rendelkezik-e a törvény által előírt minimális végzettséggel és a szülővé váláshoz szükséges minimális életkorral. Ha egy felnőtt nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, ám mégis gyereket vállal, jónak látná, hogy a gyermek állami gondozásba kerüljön, ahol megkapja a fejlődéshez szükséges feltételeket. Így nem járna gyermekpénz a szülőknek, érvel tovább, de ha idővel teljesülnek a felsorolt feltételek, visszakaphatják a gyermeket.
A Hotnews.ro hírportál megkeresésére a polgármester már egyértelműsítette, hogy a roma közösségre utal, mint mondta, tudomása van olyan 12-13 éves lányokról, akik a gyermekpénz miatt válnak anyákká. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács hivatalból eljárást indított gyűlöletbeszéd miatt- közölte Asztalos Csaba tegnap este a Hotnews.ro hírportállal.
Forrás: Maszol/Hotnews