Gyergyószéken hét családot ajándékoztak meg a Székelyföldi vándorbölcső program keretében
A bölcsők ünnepélyes átadására Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós templomban került sor.
Sepsiszéki Nagy Balázs, a székelyföldi program elindítója elmondta, hogy a bölcsőátadások mindig közösség előtt történnek, közös öröm, hogy gyarapodik a nemzet, mert megmaradni csak úgy tudunk, ha három, vagy annál több gyerek fog születni a családokban. Adventben ez volt a harmadik bölcsőátadás, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda után, Gyergyószentmiklóson hét új bölcső indult útjára.
A városon kívül Remetére, Szárhegyre és Újfaluba is jutott az ausztráliai magyarok által finanszírozott bölcsőkből, amit majd továbbadnak, ha kinövi a gyerek, a bölcsők pedig a tapasztalat szerint összekapcsolják a családokat. Az ősöket is bölcsőben ringatták, azóta viszont tanulmányok bizonyítják, hogy egészségesebb ez a kisbabáknak, mint a kiságy, vagy mózeskosár. Erdélyből is sokan támogatják a Vándorbölcső-programot, olyanok is, akiknek soha nem lehetett gyerekük, vagy visszautasították valamikor egy baba érkezését.