Gyegyószentmiklóson mától bővül az oltóközpont kapacitása
Akár napi kétszáz főre is emelkedhet azoknak a száma, akik itt nyernek védettséget. Egy újabb ciklussal növelik a gyergyószentmiklósi oltóközpont tevékenységét, amely ezentúl három fluxal működik.
A korábbi 120-150 személy helyett, akár 200-210 személy is sorra kerül naponta. Csergő Tibor András polgármester elmondta, hogy már kezdetektől úgy számoltak, hogy el kell jutni a napi 200 oltás beadásához annak érdekében, hogy a lakosság év végéig kellően védett legyen. Az oltóközpontot működtető dr. Bíró Katalin örömmel számolt be arról, hogy a kezdeti vakcinaturizmus alábbhagyott, ma már a jelentkezők mintegy 80 százaléka gyergyószéki lakós. Gyergyószentmiklóson továbbra is Pfizer vakcinával oltanak, és működik egy mobil csoport is oltóközpont keretében, akik kiszállnak az ágyhoz kötött személyekhez és azok gondozóihoz az egész medencében. Ezt az igényt a 0730–710094-es telefonszámon lehet jelezni, a központ munkatársai pedig igyekeznek egy héten belül otthonaikban beoltani azokat, akik nem hagyhatják el otthonaikat.
Csergő Tibor Andrást, a város polgármesterét és dr. Bíró Katalint, az oltóközpont vezetőjét kérdeztük.
Marosvásárhelyi Rádió/Vincze Csilla