Gázhálózat épülhet a Szentegyházához tartozó Homoródfürdőn
A rendszerre való csatlakozásra a fürdő és Szentegyháza között elhelyezkedő Kápolnásfalunál lenne lehetőség – a Szentegyházi önkormányzat azon dolgozott, hogy ez megvalósulhasson, kapott is erre pályázati támogatást, de ebből csak a hálóza felét tudná megvalósítani.
Elkészült a projekt megvalósíthatósági tanulmánya, ezzel az Anghel Saligny-programban amellyel pályázhattak, jelenleg a kivitelezési tervek készülnek, illetve a munka elkezdése előtt még be kell szerezniük az építkezési engedélyeket. Homoródfürdőn a lakóházakon és a nyaralókon kívül turisztikai létesítmények is vannak, számukra is fontos lenne a gázhálózat kiépülése, illetve a szentegyházi önkormányzat wellnessközpontot építtet a következő években.