A napokban a magyarországi színészvilágba is átgyűrűzött a Weinstein-botrány nyomán a szexuális zaklatás témája: Sárosdi Lilla színésznő a Facebookján tett közzé nyilvános bejegyzést egy fiatalkori traumájáról, majd nemsokára egy másik magyar színésznő, Sándor Erzsi is ugyanezt tette. Közben Amerikában egyre többen csatlakoznak a #MeToo hashtag-gel jelölt oldalra, ahol a szexuálisan molesztált nők beszámolhatnak saját megrendítő tapasztalataikról. Erdélyben, Romániában léteznek-e hasonló esetek? Tudunk-e róluk vagy merünk-e róluk beszélni? Gáspárik Attila szerint ez nemcsak a színészek világára jellemző.

Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatója nem emlékszik, hogy valaki ilyen panasszal élt volna náluk, és nem hiszi, hogy a színházi vagy a filmvilágban több szexuális zaklatás lenne, mint más területeken. Ez a jelenség szerinte mindenhol létezik, nagyon nehéz kezelni ezeket a kérdéseket. Minél zártabb egy társadalom annál nehezebben kerülnek nyilvánosságra. „Igazából nem értem a magyarországi színésznőt, hogy most 15 év után elővesz egy ilyen történetet. Akkor miért nem vette elő, kérdezem én nagyon halkan! És ha nem kerül nyilvánosságra az amerikai botrány, akkor soha nem jön elő vele? Csak a hölgynek a nézőpontját láttam, nem tudom kikről van szó, de attól félek, hogy a színészek néha szeretnek szerepelni, és lehet hogy egy picit eltúlozzuk ezt a dolgot. Nagyon várom, hogy valaki azt mondja: Igen, én voltam, vagy nem így volt! Furcsa dolgok ezek.” – nyilatkozta Gáspárik. Arra a feltevésre, hogy lehetséges eddig nem mert előhozakodni vele, a botrány hozta ki belőle, Gaspárik Attila úgy véli, hogy akkor is nyílt kártyákkal kell játszani, meg kellett volna neveznie a zaklatót. „Igazából én eddig erről a színésznőről nem hallottam, most megismerte mindenki. De még egyszer: semmilyen módon nem szabad szexuálisan zaklatni, ellene vagyok, nők se zaklassanak férfiakat, férfiak se nőket!”

Arra a kérdésre, hogy ha előfordulna ilyen zaklatás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ha egy rendező ajánlatot tenne egy színésznőnek a főszerep vagy jó szerep érdekében, mit tenne, Gáspárik kategorikusan kijelentette: „Nincs az a rendező, aki a munkáját tovább folytathatná, ha ilyen ajánlatot tesz. Abban a pillanatban az a produkció leállna, abban a pillanatban a felelős hatóságokat értesítenék, mennének a rendőrségre, ügyészségre, törvényszéki orvosi vizsgálatra. Nincs mit keressen egy ilyen ember egy művészeti intézményben. Ha megtörténik a kölcsönös szimpátia révén, közel kerülnek egymáshoz, az az ő dolguk. De ha kényszerítés van, nincs az a művészi eredmény az én értékrendemben, amelyik egy ilyet elnézne, tolerálna. Mindenkinek a szerződésében benne van, hogy decens módon viselkedik. A mi szakmánk egy bonyolultabb szakma, nem akarok felmenteni senkit, de milliószor megtörténik, hogy a rendező felmegy a színpadra, és megmutat egy mozdulatot, megfogja a színész kezét, vagy arrébb teszi lábát, ez a szakmával jár, de ha ennek szexuális töltete van, akkor ki kell vizsgálni. Ezért vannak az ügyelők, akik minden próba végén jelentést írnak arról, hogy mi történt a próbán”.

Gásparik Attila szerint az egyetemeken a kiszolgáltatottság sokkal nagyobb (és ezt nem a színi egyetemre értette, ahol huszonvalahány éve tanít). Az elmúlt évben sok ilyen esetre derült fény, temesvári, kolozsvári, jászvásári, bukaresti egyetemeken, ahol tanárok vagy tanárnők szexuális előnyként átmenő jegyeket ígértek. A nyolcvanas években, amikor ő egyetemista volt, akkor is pletykáltak hasonló dolgokról, de ezek nem kerültek nyilvánosság elé. Ha Romániában baj van, akkor az egyetemeken kell inkább azokat keresni. Gáspárik szeretné ha mindenkinek megjönne a hangja, akit ilyen atrocitás ért, és felvállalná. Meg van győződve arról, hogy ez a leghatékonyabb útja az elkerülésnek. Bódizs Edit interjúja.