Folytatódnak a filmes találkozások Marosvásárhelyen
Magyar történelmi filmekkel folytatódnak a filmes találkozások Marosvásárhelyen – tájékoztatnak a szervezők.
A márciusban indult rendezvénysorozat harmadik, illetve negyedik kiadásán az elmúlt évtizedben készült két magyar történelmi filmet láthat a közönség, amelyeket közönségtalálkozó és szakmai beszélgetés követ.
Holnap este 6 órától az András Lóránt Társulat székhelyén, a Brăila utca 10. szám alatt található régi zsinagóga épületében vetítik le a 2014-es A berni követ című politikai thrillert, amelyet Köbli Norbert forgatókönyvéből Szász Attila filmrendező rendezett. A vetítés után a szervezők Novák Csaba Zoltán történésszel beszélgetnek. Jövő héten pénteken este 6 órától az említett helyszínen A vizsga című, 2011-ben bemutatott filmet lehet megtekinteni. Ezúttal a film rendezője, Bergendy Péter is jelen lesz a vetítésen, amelyet közönségtalálkozó követ.