Folytatódik a születésszám növelését célzó országos program
A születésszám növelését célzó országos program a kormány tartalékalapjából történő finanszírozással folytatódik.
A Családügyi Minisztérium közvitára bocsátotta az e területre vonatkozó jogszabály-módosítás tervezetét, többek közt azt, hogy a kérelmezési dokumentumokat elektronikus úton is be lehessen nyújtani. A családügyi minisztérium szerint a program tavaly sikeresnek bizonyult: 9300 szerződést írtak alá, 2200 terhességet erősítettek meg, és 156 baba született.
Az állam által a születési arány növelésére felajánlott támogatás két 15.000 lej értékű utalvány formájában nyújtott anyagi támogatásból áll. Dr Lészei Lehel meddőségi szakértő elmondta, hogy Romániában továbbra is tabunak számít ez a betegség, amit a politikum nem vállal fel. Dr. Lészei Lehelt kérdezte Szász Edit.