Folyamatosan nő a kolozsvári repülőtér forgalma
Folyamatosan nő a kolozsvári nemzetközi repülőtér forgalma. Ezzel együtt a környék zajszennyezése is – írja az actualdecluj.
Adrian Dohotaru független képviselő levelet irt a témában Razvan Cuc szállításügyi miniszternek. Ebben arra kéri a tárcavezetőt, módosítsák a repülőtérre vezető légifolyosót, mégpedig úgy, hogy az kerülje el a várost. Erre biztonsági szempontokból is szükség lenne, hiszen a legtöbb baleset le- és felszálláskor következik be – érvel Dohotaru. Ugyanakkor a kolozsvári repülőtér elhelyezkedése miatt a pálya megközelítése illetve elhagyása nem tesz lehetővé más irányt, mint a kelet-nyugati vagy a nyugat-keleti és mind a fel – mind a leszállást lehetőleg széllel szemben kell végezni.
Forrás: Kolozsvári Rádió