Folyamatos fejlődés jellemzi a Hargita megyei önkéntes tűzoltók tevékenységét
Növekvő létszám, javuló felszereltség, folyamatos fejlődés jellemzi a Hargita megyei önkéntes tűzoltók tevékenységét.
Beszámolót tartott tegnap Székelyudvarhelyen az Önkéntes Tűzoltók Egyesülete. Elhangzott, hogy négy pályázatot nyújtott be a megyei önkormányzat idei kiírására, mindeniket meg is nyerte, így összesen 35 800 lejt költhet el különböző projektekre. Egyrészt védőfelszereléseket szereztek be a kapott pénzből, továbbá 4000-es példányszámban készül el az Állampolgárok kézikönyve sürgősségi esetekre című tömör, tájékoztató kis füzet második kiadása, amelyet a megyei tanács segítségével juttatnak el a lakosokhoz, intézményekhez.
Augusztus 24-én szakmai képzés kezdődik Szentegyházán, ahová beosztott tűzoltókat várnak, majd szeptember végén Székelyudvarhelyen rendezik meg a hagyományos, idén immár ötödik alkalommal jelentkező Szent Flórián Vándorkupát, amely nemcsak a szakmabelieknek, de a lakosságnak is tartalmas szórakozást nyújt majd – mondta Albert Csaba elnök. A városi sportpályán zajló verseny mellett nyílt napot is szerveznek, ahol bemutatják például Tusnádfürdő modern, létrás, mentőkosaras tűzoltóautóját is. A városi felvonuláson 35-40 jármű lesz jelen, és az önkéntes lánglovagok főzőtudományukat is bemutatják majd a közönségnek.