Főjavításokat készülnek végezni a Maros-hídon
Főjavításokat készülnek végezni a Maros-hídon Marosvásárhelyen.
Az Egyesülés negyed felé vezető hídon várhatóan jövőre kezdik el a javítási munkálatokat – nyilatkozta a helyi önkormányzat közterület-fenntartó igazgatóságának vezetője. Florin Moldovan szerint a javítási munkálatok idején jelentős torlódásra kell majd számítani a közlekedésben, ezért fontos, hogy addig teljesen befejezzék az Aranykakasnál, a Sportcsarnok előtt, illetve a Horea és a Cuza Vodă utca kereszteződésénél kialakított körforgalmat. A híd felújításával kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, és elkezdték a közbeszerzési eljárás meghirdetéséhez szükséges procedúrákat is – tette hozzá Florin Moldovan.