![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2016/12/tren_zapada.jpg)
Fennakadásokat okozott a hó a vasúti forgalomban
Az ország nyugati részében több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt – jelenti ma reggel a rendőrség közlekedési osztálya.
A 900-as fővonalon, Krassó-Szörény megyében, mintegy 200 utassal Toplec mellett vesztegel a Temesvár és Bukarest között közlekedő Inter Régió 1696-as számú vonat, mert több fa rádőlt az elektromos vezetékre. A 200-as fővonal elektromos áram nélkül maradt Arad megyében, ezért mintegy 60 utassal Varadia mellett megállt a Kürtös és Bukarest között közlekedő Inter Régió 473-2-es vonat, és Zámban a Bukarest és Budapest között közlekedő Inter Régió 472-1-es szerelvény, mintegy 100 utassal.
Az időjárás miatt jelentős késések vannak a vasúti forgalomban, az ország dél-nyugati részében. Jelenleg Temes, Krassó-Szörény és Gorj megye érintett leginkább. A Román Állami Vasúttársaság szakemberei jelenleg a régió 4 vonalán azon dolgoznak, hogy a vasúti közlekedés megfelelőképpen működjön, több helyen ugyanis elektromos áram nélkül maradtak a vezetékek. Eddig 3 vasúti szerelvény érintett, az Arad és Bukarest között közlekedő 1822/1821-es számú Interrégió vonat, a Dornavátra és Bukarest között közlekedő 1654-es számú Interregió vonat valamint a Temesvár és Bukarest között közlekedő 1696-as számú Inter Régió vonat.