Feltételesen szabadlábra helyezik a volt katalán elnököt
Feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban – döntött a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság.
A közlemény szerint elrendelték a politikus kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztették az utasítás végrehajtását. Carles Puigdemont, így szabadlábra kerülhet, de ennek feltételei vannak, köztük, hogy letétbe helyez 75 ezer eurót. A Spanyolországban lázadással és közpénz hűtlen kezelésével vádolt politikust Németország a bíróság döntése alapján csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján adhatja át a spanyol hatóságoknak, mert ez Németországban is bűncselekmény. Az a tényállás viszont nem bűncselekmény, amelyet a spanyol büntetőjog lázadásként határoz meg. Carles Puigdemont a tavaly októberi leváltása óta önkéntes száműzetésben él. Március 23-án a spanyol legfelső bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Két nappal később a német rendőrség őrizetbe vette Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba.