Feloldották a tavalyi diaszpórtüntetés telefonbeszélgetéseinek a titkosítását
248 órányi, a tavaly augusztus diaszpóratüntetésen elhangzott telefonbeszélgetés titkosítását oldotta fel a belügyminisztérium.
Ezt Marcel Vela tárcavezető jelentette be, miután kézhez kapta a jelentést, amely a csendőrség 2018. augusztus 10-én este lezajlott kommunikációját tartalmazza. Ezt hétfőn továbbítják a Szervezett Bűnözés és Korrupcióellenes Ügyészséghez. Összesen 250 óra telefonbeszélgetésről van szó, 2 órányi felvétel azonban más intézményekre, struktúrákra vonatkozó információkat tartalmaz. Marcel Vela szerint ez nem is fontos a 2018. augusztus 10-én lezajlott események szempontjából. Kijelentette, a feloldott 248 óra azonban perdöntő, teljes egészében bemutatja az augusztus 10-11-ei akció lezajlását. Nyomatékosította, hogy a katonai ügyészség már régóta kérte a belügyminisztériumtól és a csendőrségtől az események titkosságának a feloldását, de elutasításban volt része. Emlékeztetett arra, hogy ő maga már mandátuma kezdetén kérte ezt, a halasztás pedig egyértelműen arra utal, egyesek próbálták megakadályozni a titkosság feloldását.