Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége, ezzel gyakorlatilag megszűnik a honlap.
„Úgy érezzük, a munkánk ezen az intézményen belül már teljességgel ellehetetlenült, és tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne”– írják a nemrég közölt állásfoglalásban a szerkesztők. Hozzáteszik: az indulás óta sokszor változott a csapat összetétele, és a Transindex is, abban azonban az évek alatt semmit sem változott, hogy most sem hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkájukat.
„Közel két éve a fennmaradásunkért küzdünk egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt”– írják az állásfoglalásban.
Az állásfoglalást a Transindex teljes szerkesztőcsapata jegyzi: Babos Krisztina, Bakk-Dávid, Tímea Gál László, Gyöngyi Annamária, Horváth-Kovács Szilárd, Kádár Kata, Kicsid Attila, Kulcsár Árpád, Tőkés Hunor, Kolozsi Emese és Vig Emese.
Forrás: Transindex