Felfüggeszti elnökjelöltségét Crin Antonescu
A kormánykoalíció közös jelöltje szombat este a Digi24 hírtelevízió műsorában jelentette be, hogy egyoldalúan felfüggeszti a jelöltségére vonatkozó megállapodást.
Ugyanakkor a Nemzeti Liberális Párt egykori elnöke azt is elmondta, hogyha a hárompárti koalíció továbbra is őt szeretné elnöknek, akkor keressék. Crin Antonescu azt is világossá tette, hogy “csak” felfüggesztésről és nem a jelöltsége visszavonásról van szó.
„Nem hátrálok meg, vállaltam mindent, ami ez a jelöltség jelent, nehézséget és az egész folyamatot, hajlandó vagyok a végsőkig végigvinni, ám mint kiderült, ennek a megállapodásnak a másik oldala, vagyis a négy politikai vezető, aki ezt a jelöltségi javaslatot tette és vállalta, nem volt teljesen felkészülve” – fogalmazott Crin Antonescu, hozzátéve, ha az elnököknek egyeztetnivalójuk van a pártban, akkor intézzék el, utána tegyenek bejelentéseket.
Az önmaga jelöltséget felfüggesztő Crin Antonescu arról is beszélt, hogy bár van új kormánya az országnak nem született hivatalos megállapodás a választások időpontjáról, ami meglátása szerint nehezen magyarázható és a közvélemény számára meglehetősen nehezen fogadható el.
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke azt mondta, a kormánykoalíció tagjait Crin Antonescu SMS-ben értesítette arról, hogy egyoldalúan felfüggeszti az államfőjelöltségéről szóló megállapodást.
A Digi24 híretelevíziónak nyilatkozó politikus igazat adott az aggályait felsoroló Crin Antonescunak. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Europa FM-nek szintén azt nyilatkozta, Crin Antonescunak igaza van abban, hogy mielőbb jóvá kell hagyni az államfőválasztások időpontját. Azt mondta, várhatóan holnap döntés születik arról, hogy a jövő héten melyik nap tartják meg az ezt hivatalosító kormányülést.
A kormánykoalíció korábban azt közölte, hogy az államfőválasztás első fordulóját március 23-án, a második fordulót pedig április 6-án tartják. A kormány legnagyobb erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök egyelőre nem szólalt meg az ügyben. Crin Antonescu egyébként az Europa FM-nek adott nyilatkozatában nehezményezte, hogy a bejelentése után Ciolacu nem kereste meg őt.
A kormány nagyobbik erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu kormányfő ennél távolságtartóbban reagált.
A Digi24 hírtelevíziónak kijelentette: nem beszéltem Crin Antonescuval, miután Crin Antonescu bejelentette, hogy egyoldalúan felfüggeszti indulását az elnökválasztáson. Azt mondta, január 8-án a koalíciós ülésen találkoznak a pártelnökök, az ott elhangzottak után keresni fogja Crin Antonescut.
Crin Antonescu hosszú és motiváló beszédei már nem találnak visszhangra a mai választópolgároknál, akik a tömör üzeneteket részesítik előnyben.
Ezt mondta Vasile Dîncu szociológus, az Szociáldemokrata Párt EP-képviselője az Euronews hírtelevízióban. Szerinte a koalíció elhamarkodottan, a törölt államfőválasztás okozta sokk hatására döntött Crin Antonescu közös jelöltként való indításáról. Azt is felvetette, hogy a koalíció által végzett legutóbbi közvélemény-kutatások Antonescu gyenge teljesítményét mutathatták, ami arra késztette, hogy önszántából függessze fel jelöltségét.
Cristian Pîrvulescu politológus a hivatalos választási időpont hiánya és Crin Antonescu döntése közötti összefüggésre mutat rá. Hangsúlyozza: függetlenül attól, hogy ki lesz a koalíció jelöltje, a prioritás a választási menetrend megállapítása kell legyen. Emlékeztetett arra, hogy Crin Antonescu két pártelnökkel, Ilie Bolojannal és Kelemen Hunorral tárgyalt, Marcel Ciolacuval viszont nem, ami azt mutatja, hogy az ő szemszögéből nézve a Szociáldemokrata Párt körül van probléma.
Forrás: Digi24/Europa FM