Felfüggesztették Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Felfüggesztette Oroszországot az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogi Tanácsból, miután az erről szóló javaslatot több mint kétharmados többséggel, 93 igen szavazattal elfogadták.
A szavazások előtt Szergej Kiszlja, Ukrajna ENSZ-nagykövete szörnyű visszaélésekkel vádolta Oroszországot, felhozva az elhíresült bucsai mészárlás ügyét. Oroszország képviselője, Gennagyij Kuzmin elítélte a szavazást. 93 ország szavazott végül a lépés mellett, 24 ellene, és 58 ország tartózkodott. Érdekesség, hogy az oroszok legnagyobb európai szövetségese, Szerbia is igennel voksolt. A nemmel szavazók között volt például Irán, Szíria, Oroszország, Észak-Korea, Belarusz, Eritrea, de Kína is nemmel szavazott. A tartózkodó országok közt volt például Dél-Afrika, Egyiptom, India, Mexikó és Szaúd-Arábia.
Üdvözölte és szükséges lépésnek nevezte a külügyminisztérium Oroszország felfüggesztését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
A tárca közleménye szerint az erről szóló javaslatot további 92 tagállammal együtt Románia is megszavazta az ENSZ Közgyűlésének plénumában. A külügyminisztérium szerint Oroszország felfüggesztése az Emberi Jogi Tanácsból szükséges lépés volt, tekintettel az Ukrajna elleni orosz katonai támadásra, valamint az agresszió emberi következményeiről, az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos és rendszeres megsértéséről és visszaéléseiről szóló számos jelentésre, amelyek összeegyeztethetetlenek az Emberi Jogi Tanács tagsággal.
Forrás: Euronews/Agerpres