• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.7908 RON
  • GBP5.9910 RON
  • HUF1.2029 RON

Ezután férfiak is versenyezhetnek műúszásban

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) rendkívüli kongresszusán fogadták el az erre vonatkozó szabálymódosítást. Már jövőre, a kazanyi világbajnokságon megrendezik a vegyes párosok versenyét, amelyben egy-egy férfi és nő adhat elő egy számot. A tervek szerint szinkronúszásról művészeti úszásra keresztelik át a sportágat és az is lehet már, hogy 2021-ben, amikor Budapesten lesz a világbajnokság, már csapatban is helyet kapnak a férfiak, akiknek a testi ereje még látványosabb dobásokat tesz majd lehetővé.

Korábban több magas rangú vezető hallani sem akart a férfiak bekapcsolódásáról a szinkronúszásban, így a változás oka elsősorban az, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nemek egyenlőségét hirdeti ott is, ahol eddig kizárólag hölgyek versenyezhettek. Szintén lesz vegyes páros viadal műugrásban, illetve hivatalosan is felvették a FINA-szakágak sorába – hatodikként – az óriástoronyugrást.
MVR/MTI

 


november 30, 2014