Ezer székely legény az Ezer Székely Leány Napján
Ezer székely legény is részt vehet idén az Ezer Székely Leány Napján.
A szervezők szerint a rendezvény évről évre népszerűbb, és egyre többen vesznek részt rajta. Csíkszereda alpolgármestere, Antal Attila elmondta: 2012 óta regisztrálás alapján veszik számba a népviseletbe öltözött résztvevőket, azóta megkétszereződött a számuk, így tavaly 2.135 leány és 938 legény volt jelen a csíksomlyói Nyeregben, idén még több jelentkezőre számítanak. Az alpolgármester azt is közölte, hogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetes örömmel fogadta a felkérést az ünnepi szentmise celebrálására. A rendezvény költségvetése 90 ezer lej, melyhez Hargita Megye Tanácsa 15 ezer lejjel járult hozzá.
Fotó: multikult.transindex.ro