• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9728 RON
  • USD4.8266 RON
  • GBP5.9363 RON
  • HUF1.2026 RON
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Erdogan magyarországi látogatását boncolgattuk

Magyarországra látogatott tegnap Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke. A török államfő Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztatót, ahol többek között arról is beszélt, hogy megkezdődött a menekültek visszatelepítése, aminek köszönhetően több ezer szíriai térhetett már haza.

Ady András külpolitikai elemző szerint Erdogan végre egy olyan országban tudott megnyilvánulni, amellyel a gazdasági, politikai kapcsolatai mindig is jók voltak, ahol elég szabadon beszélhetett, ahol nem állt fent annak a veszélye, hogy letorkolják vagy abszolutisztikus hatalmának visszaélésére emlékezteti. Az elemző szerint azonban több kérdést is felvet menekültek visszatelepítése Szíriába, hiszen egy szinte porig rombolt országról beszélünk, ahol a hatalom még mindig Aszad rezsim kezében összpontosul.

Ady András arra is kitért, hogy Törökország a jelenleg nehezen tudna eleget tenni az Európai Unió követelményeinek, ezért továbbra is kérdés, hogy mikor fog sor kerülni az EU-hoz való csatlakozásra.  Riporter, Magyari Izabella.


október 9, 2018