• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.7908 RON
  • GBP5.9910 RON
  • HUF1.2029 RON

Erdély szerte tiltakozó megmozdulásokra kerül sor

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítése miatt Erdély szerte tiltakozó megmozdulásokra kerül sor szombaton.

Marosvásárhelyen a Vár bejáratánál, a Vársétányon az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szervezésében szolidaritási akciót szerveznek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium és ennek igazgatója Tamási Zsolt támogatására. A tüntetésen a történelmi magyar egyházak képviselői, szülők, tanárok és diákok beszédei hangzanak majd el, közös imát mondanak és ezt követően a résztvevők együtt olvassák fel Reményik Sándor Templom és iskola c. versét – közli a státus alapítvány. Oláh Dénes főesperest kérdeztük.

Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői közösen jelentették be, hogy csatlakoznak a szombaton 15 órától, a megyeszékhely főterén zajló tüntetéshez. Az eseményt a római katolikus egyház kezdeményezte, hozzájuk csatlakoztak a többi magyar történelmi egyházak, illetve a magyar politikai alakulatok.

Szolidaritási akciót szerveznek Csíkszeredában a marosvásárhelyi II. Rákoczi Ferenc Katolikus Gimnázium igazgatója mellett. A csíkiak holnap este 7 órától a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumnál gyülekeznek.

A marosvásárhelyi eseménnyel párhuzamosan Kolozsvár Főterén is tüntetni fognak 15 órától.

 


november 11, 2016